Öt perc a tejiparról

Én ettől sokkot kaptam. Eddig se nagyon ittam tejet, csak a kávémba…

Milyen lelkület kell ahhoz, hogy valaki ilyen helyen dolgozzon? Hogyan néznek tükörbe?
Na vigyenek előlem a fenébe mindent, ami kínzás árán jött létre.

Reklámok

Oldtimer show

Tegnap kilátogattam az Oldtimer kiállításra a Vasúttörténeti parkba. Útközben a Rokolya utcai megállónál kellett átszállni, ott szembe találtam magam a Károli Gáspár egyetemmel. Ha újra húsz éves lennék, oda felvételiznék pszichológiára.
A helyszínen ételek illata, tömeg és swing fogadott. A swingnek örültem, nem is gondoltam rá, hogy egy ilyen eseményen nyilván régi zenéket fognak adni. Egyből emelkedett hangulatba kerültem, és sajnos meg is éheztem. Kissé problémás volt a laborleletem, a magas koleszterinre való tekintettel kitaláltam, hogy de most már aztán tényleg kipróbálom a vegaságot. Már három napja nem ettem húst!! Vettem egy vegaburgert. Nagyon nagy volt, alig fért a csőrömbe, de ízlett. Volt egy fali kút, amelyből ivóvízhez lehetett jutni, ott leittam magam a sárga földig, aztán elindultam nézelődni. (Végre valami emberi dolog, a szórakozóhelyeken pl. szomjan is dögölhetsz, ha nincs pénzed méregdrágán venni valamit. Undorító kapzsiság és embertelenség. Négy alkalommal voltam ilyen helyen életemben, mert három a magyar igazság, egy a ráadás. Na, soha többet.)
Először csak vonatokat láttam, utána vettem észre a számomra leggyönyörűbb autókat. Ezeket nézegetni hangos swing zene kíséretében hidegrázósan emelkedett élményt jelentett!
20180414_16093420180414_16043520180414_160249
Utána észrevettem, hogy egy átjárón túl még van valami. Ott először fel sem tűnt, mitől ült le a kedvem, csak pár perc múlva eszméltem rá, hogy nem ottani autók modernebb mivolta, hanem a mai zene lombozott le. Tettem ott is egy kört, láttam II. világháborús katonának öltözött embereket korabeli járművekkel, és arra gondoltam, hogy úristen, mennyire idézi a mai világ a harmincas éveket, és mennyire nem kéne megismételni a történelmet, főleg, hogy Einstein a következőt mondta: “Nem tudom, a III. világháborút mivel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” És most efelé tartunk, és utálom ezt a kort, és talán ezért szeretem a hetvenes éveket idéző autókat és mindent, mert abban a korban még hihette az emberiség, hogy van lineáris fejlődés, és vannak dolgok, amelyeket soha, soha többet…!

Hamar visszatértem az átjárón, amely mintha egy időkapu lett volna, azonnal újra hallottam a swinget, és ráleltem egy fedett részre, ahol a zene még hangosabbnak tűnt, és ahol a legjobb részt találtam! Csodálatosan szép régi járművek, amelyeket megcsodálhattam anélkül, hogy a nap folyton a szemembe tűzött volna. Ott kétszer is lassan körbejártam. Mennyivel szimpatikusabb külsejűek voltak régen az autók! A maiak mind olyan egyformák, és agressziót és rohanást sugallnak. Kivéve a Minit, amely a kedvencem. Amúgy halálfélelmem  van az autóvezetéstől, nem is lett meg a jogsim, mert egyszerűen nem megy a figyelem-megosztás, de egy Mini kedvéért addig gyakorolnék, amíg megtanulnám! 🙂 (Na jó, ingyen bármit elfogadnék. :D)

20180414_16590020180414_16574620180414_16570020180414_16493820180414_16465620180414_16455920180414_16445420180414_16444320180414_16441920180414_16421720180414_163812

 

Ragyogj kékben!

Ma volt a “Séta az autizmussal élőkért.” A Facebookos aspergeres csoportban R. megszervezte, hogy találkozzunk a Kossuth téri aluljáró kijáratánál, így nem kell idegenek közt egyedül bolyongani a tömegben a sétán. Jeleztük néhányan, hogy megyünk, de mindig kevesebben jönnek, mint ahányan bejelölik, hogy “ott leszek”. Anna több találkozón is volt már, jött György is, egy kutató orvos, nagyon szimpatikus ember! És egy lány is megjelent, akinek azért nem is mutatkoztam be, mert azt hittem, vele chateltem itthon. Egy hasonlóan duci lány ugyanis rám írt Messengeren reggel, hogy megyek-e a sétára, és hol vagyok? Gondoltam, nyilván a csoportban látta, hogy páran összefutunk a séta előtt. Írtam neki nyolckor, hogy éppen indulok. (Hazafelé a buszon derült ki, hogy ő nem volt a sétán, és kérdezte, hogy akkor mikor lesz és hol vagyok? Hú…basszus!) Végül csak öten lettünk. Beszélgettünk, lassan elmentünk a séta kiindulópontjára. Egy kisebb csoport már állt ott, nem ismertem közülük senkit. Egy fiatal srác Hosszú Katinkáékról mondta a véleményét olyan hangerővel, hogy alig tudtam Györgyre figyelni, pedig érdemes. Egyébként amit a srác mondott, azzal egyetértettem…Kb. Puzsér véleményéhez volt hasonló…
Kaptunk kék léggömböt, addigra már sok ember gyűlt össze, aztán sétáltunk, sétáltunk…nem túl hosszan. Egyszer csak egy fiatal nő a hátam mögött felkiáltott:
– Jaj, de szép, egy Rolls-Royce!
Odakaptam a fejem, és kit láttam meg a csodás autó mellett?! Pepét! 😀 Csatlakozott is hozzánk. Azért nem hívtam, mert mindig nagyon későn, sőt inkább korán – szinte már reggel – fekszik le aludni, ezért gondoltam, nem kelne föl reggel fél nyolckor. De ma postára ment, mert jött a járadék. Egy helyen aztán megálltunk, ott egy nő szép beszédet mondott arról, hogyan találkozott először autistával, és mennyire érdekes volt rájönnie, hogy a sok képmutatás és játszmázgatás az átlagos emberek kommunikációjában  fárasztó, és milyen jó ezek nélkül. A szervezők neonzöld sapkában voltak, véletlenül Pepe is. Két lány tőle akart kitűzőt kérni, jót nevettünk mi is, ők is. Az egyik lány lufija ráadásul összeakadt az enyémmel. 😀 Utána elhangzott két dal, majd egyszerre elengedtük a léggömböket, szálltak a szürke égen, könnyedén és kéken, megható zene szólt közben, igazán gyönyörű pillanat volt. Ezután egy padra aprósüteményekkel teli dobozokat pakoltak. Szerencsére pont ott álltunk Pepével, így tudtunk venni belőle.
30262013_380911119074497_4055448987496698590_n
WC-ügyben Budapest siralmas. De nem hazafelé indultunk, Pepével úgy beszéltük meg, hogy még megnézünk pár autót a mélygarázsokban, és vásárlást is terveztünk. Így hát bementünk a közeli Mekibe. De persze valamit venni kellett, két sajtburger menüt kértem. Szóba jött Timi, és azon tanakodtunk, mi okozhatja a túlzott ragaszkodást akár szemétnek is nevezhető dolgokhoz. Mitől lesz valakinek ilyen szintű gondja az elengedéssel? A sajtburger és a krumpli valami elképesztően jól esett, ilyen jó étvággyal ritkán szoktam enni. A mélygarázsokban láttunk fekete Rolls-Royce-ot, Ferrarit, és Aston Martint. Utána gyalog mentünk az Astorián lévő Aldi irányába. Megláttuk, hogy létezik tavaszi vásár, ugyanott, ahol a téli is szokott lenni. Láttunk apró filcbaglyokat, nevettünk rajtuk. Nagyon szép holmikat árulnak, színes léggömbökkel díszítették a fákat, és kellemes komolyzene szólt. Vettem egy mézes gyertyát. A harmincas éveket idéző kalapokon először röhögtem, mondtam Pepének, hogy Ivynak volt ilyen a Csengetett Mylordban, de valójában nem szeretem, ha a harmincas éveket idézik. Bár, ha csak kalapok tennék, nem lenne baj…a faszkalapok jelentik a problémát.

Az Aldiban nem tudtam ellenállni egy eperlikőrnek. Olyan az állaga, mint régen a Sumetrolim szirupnak. Sajnos az íze nem…de azért finom. 🙂
Ez egy igazán szép nap volt.

A jelentkezés

Jó nap volt a péntek! Már a gyárban is volt egy szép pillanatom: tömtem az arcomba a téliszalámit, és közben nyertem a sakkban a négyes szinten.
Délután elmentem beiratkozni az ingyenes angol tanfolyamra. Fénymásolatokat kértek a legmagasabb iskolai végzettségről és az iratokról, ezért leszálltam a Nagy Lajos király útjánál, mert rémlett, hogy ott lehet fénymásoltatni. Miután ezt elintéztem, megláttam egy cukrászdát. Gondoltam egyet, és bementem. Túrókockát és egy kávét vettem, aztán kiültem vele a teraszra. Kényelmesen hátra dőltem, és közben eszembe jutott az, amikor Budapestre költöztünk, és Csimpivel éjszakai takarítók voltunk a MÁV-székházban pár hétig. Egy fullasztóan meleg nyári estén álltunk a buszmegállóban a Stefániánál, és néztük a kávézó teraszán az embereket.
– Milyen gondtalanul ülnek ott! – mondta Csimpi. Egyszer talán majd mi is tudunk így lazulni!
Most én is csak ültem egy teraszon, és talán engem is láthatott volna olyannak egy kívülálló, mint akinek semmi gondja. Pedig van…de annyi nincs, hogy egy kávéra ne tudjak nyugodtan leülni. kávéRemekül éreztem magam. Kényelmesen elfogyasztottam a kávét és a süteményt, utána elmentem a Raoul Wallenberg suliba beiratkozni. Kívül-belül csodaszép az épület, nagyon remélem, hogy beférek olyan csoportba, amely ott indul! Nem akarok másik helyszínt! De azért második elfogadhatónak megjelöltem egyet a XIII. kerületben. Miután végeztem, még elsétáltam a közeli Hősök terére. Közben röhögtem magamon. Mert annyira külvárosi vagyok, hogy turistának érzem magam, ha bemegyek a belvárosba. Budapest gyönyörű, ami a régi épületeket illeti.

A múzeumba be is mentem voltam, ha éppen nem lenne zárva felújítás miatt. Melegem volt, magammal vittem a munkáscuccomat is a fekete szatyromban, ezért a tervtől eltértem, és nem mentem a Margitszigetre. Hazajöttem a csodálatos lakótelepre…:D
30227154_380947909070818_2366658567502170814_n

Húsvét

Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepeljük. Hogyan értelmezem a halálát és a feltámadását?

A halála annyiszor ismétlődik meg, ahányszor az emberek keresztre feszítik a saját lelkiismeretüket. Ahányszor az ember a gonosz üvöltésére hallgat a lelkiismeret szelíd hangja helyett. “Öld meg, taposd el, rabold ki, gyűlöld, utáltasd meg vele a tanulást, hagyd meghalni, mert szegény, rúgj bele, mert megteheted” stb. Az a legborzalmasabb, amikor éppen Istenre hivatkozva teszik ezeket a dolgokat.

Egy templomon szoktam látni a XIV. kerületben a következő feliratot: “Ha szeretünk, Jézus megszületik bennünk.” Egyetértek!
Feltámadása számomra a teremtő szeretet megölhetetlenségét szimbolizálja. Márpedig ha a szeretet halhatatlan, a félelem halott. Azt mondja a modern pszichológia, hogy minden félelem halálfélelem. Amennyiben a feltámadást a lélek halhatatlanságaként értelmezzük, úgy a megváltás azt jelenti, hogy Jézus bebizonyította: nincs mitől félni. A halálfélelemtől váltja meg azt, aki hisz benne. De a hit, a szeretet és a lelkiismeret szava mellett az egyénnek kell döntenie saját szabad akaratából, tehát a megváltást mindenki önmagában találhatja meg.

Kellemes húsvétot kívánok mindenkinek!

 

 

 

 

Hatalomfüggőség

“Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek, azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autisztikus magatartás) alakulnak ki.” (Wikipédia)
Kóros függetlenségi állapotok? Na mondjuk felőlem aztán eltűnhetne az összes  drog-, alkohol- és dohánygyár, utolsónak venném észre.

Kiterjesztettem a függőség fogalmát a hatalomra. Nem csak mások függenek a hatalomtól, a hatalommal rendelkező is függő. Éppen ezért épelméjű viselkedést várni túlzott hatalommal rendelkező embertől naivitás. Nagyon ritka az a nagy lélek, aki nem rohad meg hatalommal a kezében. Legtöbbször beteg ember az ilyen, meg kell állítani. Néha arra gondolok, hogy még az “Isten kegyelméből uralkodó” királyok esetében is nagyobb esélye volt egy jó vezetőnek, mert ők csak beleszülettek a hatalomba, nem küzdöttek érte. Aki kifejezetten akar mások fölött hatalmat, azzal nagy eséllyel eleve nem stimmel valami. Aki valódi jó szándékkal akarja a hatalmat, azt általában úgyis lelövik, megmérgezik vagy leszúrják, amennyiben nem torzul el rövid időn belül a személyisége a hatalom hatására. :/ A hatalom szörnyű dolog, hiszen minél több van belőle, annál nagyobb a felelősség, de persze nem a felelősségből akar még többet az ember, hanem a hatalomból. A gyönge lélek úgy tud megbirkózni vele, hogy csak egy szürke masszát lát ott, ahol emberek, életek, sorsok vannak. Nem érdekli, nem érdekelheti, mert egyből megőrülne, ha valóban átérezné egy-egy rossz döntése következményeit – kivéve, ha valódi pszichopata. Ugyanakkor le sem mondhat a hatalomról, épp a félelem miatt. Hiszen mit tesznek vele a hatalma nélkül? Mekkora nullának érezné magát? Pont akkorának, amekkora. Na és a pénz is kell. A túlzott hatalom magány. Hiszen kiről hiheti el, hogy őt szereti, nem csak a pozícióját? Kiben bízhat? Senkiben.
Szörnyű függőség. Ahogy Napóleon mondta: “A fél világ az enyém volt, mégsem volt életemben hat boldog napom.”
Éppen ezért kellene kiszűrni az alkalmatlanokat, de hát ez lehetetlen, ha épp olyan van hatalmon, aki mentálisan gyenge és beteg. Hogy kikben látok erőt? Az olyan magabiztosan mosolygó emberekben, mint Justin Trudeau vagy Karácsony Gergely. Egyikük sem lelki sérült. (Erőt Szél Bernadettben is látok, csak valamiért nekem nem szimpi.) Mosolytalan, rideg lelki sérültek menjenek gyógyulni. Pszichopaták (Trump) pedig autót se kéne, hogy vezessenek, nem hogy országot.

Alapvetően minden függőséget azzal magyarázok, hogy az ember nem szereti igazán saját magát. Egy óriási űrt próbál betölteni mérgekkel és/vagy káros viselkedésekkel. Eleve akit szeret az ember, annak nem ad mérget, ez elég logikus. Ha saját magát nem szereti az ember, akkor nyilván kifelé sem tud szeretetet adni, tehát magányos. Se nem ad, se nem fogad be szeretetet – olyan, mint egy számítógép internet nélkül. Nincs kapcsolat. És akkor jönnek a szerek vagy viselkedési függőségek, és adnak pillanatnyi megnyugvást talán. Nincs az a szar a világon, amit a szeretethiányra vissza ne vezetnék.

Tehát a függőség véleményem szerint szeretethiányos állapot. Nagyon szomorúnak tartom, hogy egy hatalomfüggő emberre mennyien rezonálnak, hányan tartják rendben lévőnek a megnyilvánulásait, talán mert ők maguk is hasonló cipőben járnak. Eleve nagyon beteg dolog, hogy világszerte olyan férgeket tűr/szavaz meg a többség  a saját nyakára, akik a többségnek rosszat tesznek. Mintha mindenki a saját és mindenki más ellensége is lenne.
Mert nem szeretnek senkit.