Rémület

Tegnap hajnalban éles kopogásra ébredtem. Életemben nem éreztem olyan rémületet, mint ettől. Egyből arra gondoltam, hogy biztos Pepével történt valami baj, és rendőrök kopognak. A legnagyobb félelmem, hogy négyünk közül valakinek az egészségével baj történik. Feküdtem az ágyban a rosszullét határán, és arra gondoltam, hogy ha ismétlődik a kopogás, akkor tényleg baj van. Merthogy csak kezdtem magamhoz térni, és rájöttem, hogy túl élesen hallottam a viaszos füldugóhoz képest. Elkezdtem abban reménykedni, hogy álmodtam. Nem ismétlődött, így lassan visszaaludtam. Ráadásul két paranoiás rohamom is volt az elmúlt napokban. De mivel ismerem az ellenszert, ezért nem okozott valódi gondot. Az ellenszer: a valóság megtekintése. Tényleg úgy van-e? És nem úgy volt. Sajnos ez örökletes hajlam, a nagyapám majdnem gyilkosságot követett el emiatt. Jó lesz odafigyelnem magamra, mert ahogy öregszem, úgy lesz súlyosabb. Másrészt viszont néha nem vagyok elég paranoiás. Egyik nap azt mondom Gombának a parkban, hogy á, amíg írott törvény nem tiltja az emberséget, addig annyira nem vagyok megijedve. Másnap reggel azt olvasom, hogy aki hajléktalannak segít akár egy takaróval, az szabálysértő. És ez durván átlépte az ingerküszöbömet. Hogy miért, arra nemrég jöttem rá. Letöltöttem ugyanis az Inkscape és a Gimp programot. Az egyik az Illustrator, a másik pedig a Photoshop ingyenes alternatívája. Egyébként tényleg tetszenek, csodás szűrők vannak például, de az külön öröm számomra, hogy legális. Például ennek a virágnak a háttere egy szűrő, vagyis egy kattintással beállítható.

virág1.svg

Én bizony szeretek szabályos lenni. És ha a szabály az, hogy legyek egy embertelen, lélektelen, részvétlen geci, akkor nem lehetek szabályos. El kell vágyódnom. Pedig végre van egy szobám, ahol imádok lakni. És 42 nap múlva lejár a felmondási időm, és irodista leszek.

Reklámok

Tökéletes pillanatok

Bár azt hiszem, sosem fogom elfelejteni ezeket az apró, kívülről nézve jelentéktelen pillanatokat, azért csak leírom ide is.
Például amikor pár hete a boltból jöttem visszafelé az árnyékos oldalon. A napfény hamvasan szűrődött át a fák levelei között, direkt a szemüvegem fölött néztem, mert úgy olyan homályos lett a látvány, mint egy megfakult fénykép. A templom mellett mentem el épp, és orgona zene szűrődött ki. Megálltam, néztem végig a kis utcán, és úgy éreztem, hogy ez az, ez most jó.

Vagy amikor egy vasárnap délelőtt leugrottam a szeméttel, és egy életörömtől sugárzó régi dal szólt, a zöldalmafáról lepottyant egy alma, csak néztem azt a bőven termő kis fát, és nem mozdultam, amíg a dal véget nem ért.

Amikor hazaérek délutánosból, mindig felnézek az égre, mostanában egyébként látszódnak a csillagok. És mindig megköszönöm ezt az egészet. Azt külön kiemelném, hogy jó emberekkel vagyok körülvéve itt is.

Ma délelőtt fölültem az ágyban, és úgy éreztem, ez egy jó nap lesz. Szeretek ebben a fürdőszobában készülődni, mert van bőven hely. Miután rendben szedtem magam, bedobtam a szokásos heti mosást. Ősrégi felültöltős mosógép, de hibátlanul működik. Klári megkérdezte, hoznék-e neki pár dolgot a boltból. Amúgy is oda indultam, átvettem a pénzt és a listát. Két kis hangszóró volt a tulaj bejárata előtt kitéve, kissé recsegősen szólt belőle a “Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…” A boltban végre kedves volt a pénztárosnő, lassan csak megszoknak. És amikor visszaértem, Zorán énekelt. “Kell ott fenn egy ország”. Álltam elbűvölten, néztem megint a fát, és azt éreztem, hogy az az ország most éppen itt van.

 

Mai párbeszéd

Ma összefutottam egy régi kollégával, évek óta másik üzemben dolgozik. Utánam szaladt, amikor észrevette, hogy elhaladtam az alsó öltöző előtt.
– Hagy búcsúzzak el! – mondta.
– Hát szia, jóéjt! – mondtam neki, és kezet fogtam vele.
– Felmondás alatt állok.
– Én is agyalok rajta…a Xeroxtól épp ma hívtak fel…- mondtam.
– Én az országot is itt hagyom. Megyek Angliába.
– Hú, ez a nem semmi! Jól megy az angol?
– Egy szót sem tudok angolul!
– Nem veszélyes ez így?
– Maradni veszélyesebbnek tűnik.

Budapest, 2018.

Patások


Az orvostudomány mai állása szerint a veleszületett pszichopátia MRI-vel kimutatható. A teljesen reménytelen pszichopaták tehát lényegében hardverhibás emberek. Nézetem szerint az ember test – személyiség – lélek hármasságból áll. Lélek alatt a halhatatlan, láthatatlan, isteni összetevőt értem, mely a valódi szeretetre való képesség. A lélek hangja a lelkiismeret. A fent említett agyi hiányosság olyan hardverhiba, amely hasonlatossá teszi a pszichopatát egy olyan számítógéphez, amely nem tud az internethez csatlakozni. Az emberek egy százaléka ilyen.
Sok tévhit él a pszichopatákkal kapcsolatban. Sokaknak egyből a sorozatgyilkosok jutnak eszébe, ám nem minden sorozatgyilkos pszichopata, és nem minden pszichopata sorozatgyilkos. Viszont sokan vannak az emberek vezetői – vagy mondjuk inkább úgy, főnökei – közt. Lélektelen, csak a pénzt fontosnak tartó, rideg lények.
Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ki a gonoszabb: akinek hiányzik egy összeköttetés az agyában, és valóban képtelen lenne igazi emberként viselkedni, vagy az, akiben ott az élő lelkiismeret, de gyávaságból és kapzsiságból keresztre feszíti azt önmagában?
És megy az átlagember katonának, végrehajtónak, rendőrnek, és csinálja, és lelövi, és felgyújtja, és megerőszakolja, és kilakoltatja, és vegzálja, és aztán azt mondja: ez a munkám. És amúgy is „parancsra cselekedtem.” Valójában az egyetlen igazi parancs ellen cselekedtek: a lelkiismeret parancsa ellen.

Ezért aztán úgy gondolom, többféle pszichopátia létezhet.
1. Hardverhibás: veleszületett agyi hiányosságból következő pszichopátia, „hardverhiba”.
2. Sérült: súlyos mentális hegesedés miatti elérzéketlenedés az egyén számára túlzott traumák hatására.
3. Páros ujjú: gyávaságból, csordaszellemből eredő pszichopátia: amikor az önálló gondolkodásra képtelen egyén elhiszi vérlázítóan aljas dolgokról, hogy az normális, mert úgy nevelték, vagy egy pszichopata vezető azt mondta, vagy mert „azt úgy szokás”. A tekintélyelvű nevelés sok ilyen torz mentalitású nyomorultat nevelt ki, és a vallások is jeleskednek az efféle lélekrombolásban. Az ilyen birkák azok, akik ott voltak a gladiátorjátékokon, akik végignézték a boszorkányégetéseket, akik automatikusan az áldozatot hibáztatják stb. Közös jellemzőjük, hogy akár egyetlen eltérő tulajdonság miatt elhiszik egy másik emberről, hogy nem ember. Szomorú hír, hogy ez a kategória az emberek többségét jelenti.
4. Időszakos/átmeneti/részleges pszichopátia, “én csak a munkámat végzem”: amikor valaki egy embercsoportot vagy egyént valamely tulajdonsága alapján alsóbbrendűnek ítél, és ebből kifolyólag ocsmányul bánik vele/velük. Például gyöngébb lelkületű orvosokra jellemző, hogy mivel az állandó együttérzésbe (még jobban) belerokkannának, inkább egy darab húst látnak csak maguk előtt, nem egy embert. Durvák, ridegek, már fogalmuk sincs róla, miért választották azt a nehéz és csodálatos hivatást, a gyógyítást. Vagy azok a tanárok, akik automatikusan belerúgnak abba a gyerekbe, aki nyilvánvalóan problémákkal küszködik, és mindig a támadónak adnak igazat, az áldozatot pedig büntetik. Valamiféle állatok az ilyenek, akik azt mondják, aki erősebb, annak van igaza. Az őserdőben lenne a helyük, és még ők néznek le bárkit is.
Nagyon jellemző ez a kórkép azoknál, akik ellenőrzés nélküli hatalmat kapnak mások fölött.
Nem csak az a félelmetes ebben, hogy az elkövető elhiszi, hogy ez így oké, hanem az is, hogy az áldozatai is elhiszik. Amiből következik, hogy sokan ugyanolyanok lennének, ha helyet cserélnének, hiszen a taposás oké…
A hányinger jön rám azoktól, akik szerint bezzeg régen de jó volt, amikor a tanár még verhette a gyereket, mert a gyereknek úgysem lehetett igaza soha. Aztán csodálkozunk, hogy kinevelődött ez a sok lelki nyomorék.
Szóval az egyik dolga a feltétlen szeretet lett volna, a másiké a tanítás, és amikor utóbbi megtámadja a gyereket, akkor előbbi is belerúg még egyet, ha kiderül a dolog. Ezt normálisnak tartani pszichopátia!
Ugyanide tartoznak azok a börtönőrök, akik emberek kínzását végignézik simán, leszarják, hogy életek mennek tönkre a szemük láttára. „Van lelkem, de munka utánra tartogatom” – mondja egy ilyen alkalmi patás börtönőr nő. (Hogy most miről írok én itt a XXI. században, Európában, amikor mindenki azon hőbörög, hogy a sitteseknek bezzeg jogaik vannak és plazmatévé meg mifene? Nos, valójában úgy hallottam, hogy nemi erőszak van, gyengébbek lelki megnyomorítása van, ártatlanul is be lehet ám kerülni, általában szar a kaja, és nem zuhanyozhatnak minden nap. 40 fokban sem. És ettől kellene jobb emberré válni, mint ahogy bekerültek. Attól kellene jobb emberré válniuk, hogy még jobban elembertelenítik őket. Na, például az is egyfajta részleges pszichopátia, amikor valaki ezt így teljesen rendben lévőnek találja. Miközben nem egy statisztika szól arról, hogy az emberséges börtönökkel rendelkező országokban sokkal kevesebb a visszaesők aránya, tehát a ganajsággal még öngólt is lő az állam…de hát a patások csak a filmeken nagyon okosak, a valóságban sok közülük olyan buta, mint a sárcipő.)
Mindenki ebbe a kategóriába tartozik, aki elfelejt ember lenni a szerep mögött, és képes nem embernek tekinteni másokat. Túl sokan vannak. Kísérletek szerint az emberek 75%-a ilyen. (Pl. Milgram, Stanfordi börtönkísérlet). Tarthat egyetlen rossz pillanatig is, ami után az ember kínlódhat a lelkiismeretével élete végéig. Van, aki inkább kikapcsolja a lelkét, nehogy szembe kelljen néznie azzal, mit tett…vagy amit nem tett.
Ugyanakkor hasznos is lehet ez az állapot, amennyiben bizonyos mérvű kegyetlenségre van szükség egy még nagyobb rossz megakadályozása érdekében. Mondjuk egy Allah Ahbart ordító terroristával senki nem állhat le empatizálni és azon agyalni, ugyan miért is lett ilyen.
5. Túlélő pszichopátia: olyasfajta helyzetekre gondolok, mint amikor például egy nő elhiszi, hogy számára nincs más lehetőség, mint a házasságban maradni, ezért kefél nap mint nap azzal, aki őt és a gyerekeiket is szarrá veri rendszeresen. Akinek ép a lelkiismerete, az nem létezik, hogy nem tesz meg mindent és bármit, hogy az ilyen helyzetből kijusson. Ahonnan viszont valódi képtelenség kijutni (pl. börtön), ott hasznos lehet, ha az ember „ki tudja kapcsolni” magát, és még saját magával sem érez együtt…csak fennáll a veszélye, hogy többé nem kapcsol vissza.
Az alapvető létfeltételek hiánya is ugyanide vezethet akár, nem mindenkinél, de pl. nálam…sokadik éhezéssel eltöltött évemben egy ingyenes tanfolyamra jelentkeztem 17 évesen. A körbeülős, ismerkedő első órán felröppent a körkérdés, kinek mit jelent a szeretet. Három napja nem ettem semmit. És ezt is mondtam: semmit. Senkivel sem éreztem együtt, imádtam a horrort és a durva krimiket, legszívesebben a belét tapostam volna ki mindenkinek, akin láttam, hogy lenéz, és mindig éhes voltam. Viszont volt jövőképem, és nem éreztem félelmet, mert nem féltettem sem magamat, sem mást. Tudtam irigy lenni, kb. mindenkire, és ez motiválónak tűnt. Apám azt mondta, érzelmes vagy, mint a jégtömbök az Északi-sarkon. Én meg röhögtem. Nincs már meg az a 15 éves koromban készült igazolványképem, amin apám szerint úgy néztem ki, „mint egy olyan intelligens pszichopata fiú, aki mindjárt agyonver valakit baltával”. De amikor ezt a mondatot elmondta, szintén röhögtem. Nyerítve. Folyton nyerítettem, hülye könyveket olvastam, és úgy röhögtem, hogy az ablak remegett. Olyankor mondták a szüleim, hogy “már megint mosolyog.” 😀 Semmit nem éreztem abból sem, hogy milyen szar volt iskolába járni, arra csak utólag jöttem rá, hogy súlyosan károsítottak.
Azóta sok idő eltelt, fejlődtem/fejlesztettem magam, és néha úgy érzem, sikerült túltolnom a biciklit empátia-ügyben, irigykedni már képtelen vagyok, és féltem azokat, akiket szeretek, sőt, bárkit, akit nem tartok kifejezetten rohadéknak. Már huszonéves korom elején is nehéz volt, mert akkoriban kezdett az igazságérzetem fejlődni. Megőrjített minden igazságtalanság, ami a közvetlen környezetemben történt. Mostanság pedig megértettem apám verssorát a „rágördült földgömb súlyáról”, mert sajnos hajlamos vagyok úgy érezni, hogy ha nincs minden rendben, akkor semmi sincs igazán rendben. Marhaság, tudom, de sokszor fáj a világ. Ez a sok mocskos, fejlődésképtelen baromság, amik miatt folyton háborgok…hogy emberek pszichopatáknak adják a hatalmat, mert nem szólal meg az erkölcsi érzékük…hogy a korlátoltak szerint lehet mocskos és bűn a szeretet, (ha pl. azonos neműek), de a gyűlöletet ki is lehet plakátolni…nyomor, piszok, máshol háborúk, terroristák, kapzsiság mindenütt, túlszaporodás, természet pusztítása stb. Hát nem őrjítő?!
the-fifth-element-quotes-2Amikor extrém fáradt vagyok, magától sikerül rászűkülnöm a saját tyúxaros életemre. Jót tesz nekem a fizikai fáradtság, nem véletlen, hogy a takarítós napokon vagyok a legjobb hangulatban – persze, csak ha már hazafelé tartok. 🙂
És ha most megkérdeznék, mit jelent nekem a szeretet, azt mondanám: az élet értelmét. Az egyik véglete az félelemnélküliségnek a pata növesztése, a másik a hit és a szeretet. Még akadozik a jel, de remélem, jó úton járok.

És hogy mitől lehet izgalmas és vonzó egy pszichopata?  Kiket tud igazán csőbe húzni? Nézetem szerint azokat, akik szeretnének megváltót játszani. Jártam úgy én is, hogy patás álarca mögött kerestem az Embert. Gondoltam, hátha csak ő is sokáig volt éhes. Vagy csak egy hülye szerepet játszik. Jó dolog az, amikor meglátom az álarc mögötti embert. Ám az igazi patásoknál az volt az érzésem, mintha benyitottam volna egy koromsötét, jéghideg pincébe, ahonnan csak a mindent elnyelni akaró sötétség ásított felém.

Hannibal Lecter

A pszichopata szóhoz gyakran társítják illusztrációként a méltán népszerű filmszereplőt: Hannibal Lectert.
Thomas Harris egykori bűnügyi tudósító és ha jól tudom, pszichológus is – jártas tehát a bűn és lélek rejtelmeiben. A sorozatgyilkosok zöme alapvetően szexuális jellegű indítékból gyilkol. Lecter áldozatai ezzel szemben jellemzően otromba tahók, általában férfiak, valamint a 4. csoportba tartozó csordaemberek. És persze bárki, aki az útjába áll. Netán aki be akarja skatulyázni. (Úristen, most épp mit is csinálok? Ajjajjj….:D) A különlegességeket szereti, nem pusztítja. Valami nemek fölött álló érzést is keltett bennem ez a karakter – és egyszer csak azt olvastam egy interjúban, hogy Anthony Hopkins HAL9000 és Katherine Hepburn megfigyelésével alakította ki Dr. Lecter hanghordozását. Imád főzni, divatlapokat lapozgat a börtönben, kiváló az ízlése, szereti a művészetet – ma dr. Lectert simán lebuziznák ebben az országban. Meg is enné a májukat babbal, és én jó étvágyat kívánnék hozzá!
A Hannibal ébredésének ismeretében a 2. csoportba sorolnám.  Elég kellemetlen lehet, ha az embernek megfőzik a húgát, majd sokkal később közlik vele, hogy amúgy ő is evett belőle. A kritikát lehúzták a Hannibal ébredését, nekem viszont nagyon tetszett annak idején. Most már más dolgok érdekelnek. A lélek ébredése inkább.

Tehát mondhatjuk ugyan, hogy a világot pszichopaták uralják, de ez csak azért lehetséges, mert az emberek nagy része bármikor hajlandó és képes olyanná válni, mint ők.  A patást elsősorban egyetlen helyen kell igazán legyőzni ahhoz, hogy változás legyen a világban: mindenkinek önmagában.

Anthony Hopkins

A kedvenc színészem. Az előbb elkezdtem egy bejegyzést írni a pszichopátiáról, óhatatlanul eszembe jutott Hannibal Lecter. Emlékeztem rá, hogy egy interjúban azt mondta, hogy a figura hanghordozását HAL9000 és egy színésznő megfigyelése alapján rakta össze, de sehogy nem ugrott be a színésznő neve. Nem is leltem rá, viszont ezt a cikket találtam, a legjobb, amit olvastam Anthony Hopkinsról. Kiemelkedő ember, ráadásul nagyon hasznos gondolatok vannak a cikkben a színészetről. Ahogy az utolsó mondatban olvasható: “Anthony Hopkins tehát majdnem olyan sokoldalú, mint Hannibal Lecter, csak nem eszik emberhúst.” 😀

http://www.origo.hu/filmklub/20180110-anthony-hopkins-80-eves-lett.html

Frissítés: azonnal beugrott, ahogy megírtam ezt a bejegyzést: Katherine Hepburn. Szóval egy robot és egy nő karakteréből lett Hannibal hanghordozása összeállítva. Egyébként én mindig éreztem a figurában valami nemek fölött álló jelleget, és részben ez fogott meg benne.

Akkor már utána néztem Katherine Hepburnnek is…szerintem rá kéne szoknom a filmnézésre.

http://www.life.hu/trend/20120222-takacs-nora-katharine-hepburn-a-vilag-legjobb-szinesze.html

 

 

 

Telihold

A telihold napok óta erősen negatív hatással volt rám. Már három éjjel nem aludtam szinte semennyit, de alig voltam álmos, és iszonyú mehetnékem támadt, csak most épp a gyárból. Valóban kevés a fizetésem, de ezt az apróságot leszámítva nem rossz hely. A pénz a legkevesebb…:/

Hónapokkal ezelőtt maradt fönn egy önéletrajzom a Profession oldalán. Napi szinten hívnak gyári melókkal, de egy sem tűnik jobbnak a körülmények tekintetében.
Az a bizonyos nettó 180-as takarítás létező állás volt, felhívtak ugyanis. Úgy is volt, hogy ma odamegyek állásinterjúra. A New York kávéházba keresnek éjszakai takarítót! Kávéház és éjszaka? Bagolynak való dolgok! Maga a tökély, csak a munkát kellene kivenni belőle. 😀 Nyolc óra ugyanis sok lenne, bármennyire is igaz, hogy szeretek takarítani. De azért elindultam a megbeszélt időpontra. Azt hittem, könnyen odatalálok…Valóban, öt perc alatt megleltem az Osvát utcát, de aztán véget ért az utca, és nem láttam, hol folytatódik. Három embert kérdeztem meg, és nem tudták ők sem. Erzsébet körút jött utána! Arrébb meg talán Hársfa utca. Bolyongtam ott, egy perc volt háromig, gondoltam, ha addig nem látom meg a 28-as számot, akkor felhívom a munkaadót, hogy merre tovább. De úgy éreztem, hogy ami ennyire nem akar összejönni, azzal nincs dolgom. Azon agyaltam, valóban akarok én egész éjjel dolgozni? Azért a gyárban sokszor vannak holtidők…ülőmunka…és 16 évet dobjak ki az ablakon, ezekben a bizonytalan, elembertelenedő időkben?! Na és ha lebetegszek, vagy megsérülök? A gyárban akár hónapokig is lehet valaki táppénzen, és nem rúgják ki! Fenét, csakis külföldi munkáért hagynám ott a gyárat! Vagy esetleg irodai miatt, de olyanokkal bezzeg nem keresnek!
Így aztán kényelmesen sétáltam tovább, megláttam a Rossmannt, beugrottam kézfertőtlenítőért, de nézelődtem sokáig, mert szuper volt a klíma és kevesen voltak bent. Végül kijöttem egy fekete szappannal, egy ásványvízzel és egy rizstejjel, a fertőtlenítő zselét meg elfelejtettem. 😀 A vizet egy padon iszogattam, és határozottan megkönnyebbültem. Ráadásul a belváros forgataga érdekes módon feldobott, jobb kedvre derített.

Untitled-1

Séták

Nagyon kellemes volt a múlt hétvége és a mostani is. A hosszú hétvégén kétszer is láttunk az esti sétánk során baglyokat! Gyerekek is odajöttek, és nagyon nevettek azon, ahogyan az egyik bagoly körözött a fejével. Ezt azért csinálják, mert a szemüket nem tudják mozgatni.
Tegnap sokat sétálgattunk Gombával, a baglyot csak hallottuk, nem láttuk. Gomba aggódik az OKJ miatt, mondtam neki, hogy ne vesszen el a részletekben, akkor menni fog. Ha mégsem sikerül, akkor nem ez az útja. Szeretem ezeket a sétákat. Folyton tervezünk egy másik életet, vagy elmúlt életekről beszélgetünk, miközben ez is maga az élet. A naplementék, a baglyok, a szürke panelek, a hinta, a buborékok, és az örökös elvágyódás, aztán a dolgos hétköznapok, amelyek közben ritkán marad elég erő valóban tenni azokért az álmokért, és aztán újabb hétvége, újabb ábrándok, és ez így megy körbe-körbe.

sDJLt

Kora reggel felébredtem, elhúztam a függönyt, és végre szürkeséget láttam. Olyan hűvös volt, hogy elő kellett vennem a paplant. Még aludtam pár órát, aztán kellemes hátmasszírozást kaptam Gombától, ittunk cappuccinot, mákos tésztát csináltam, utána jöttem is vissza dél körül. A buszmegállóban találkoztam az egyik idős szomszéd nénivel, mondta, hogy milyen rossz idő van, ránevettem, és azt feleltem, hogy én szeretem ezt.
Délután angolozgattam, de nem ragadt meg semmi. Fáj a fejem a teliholdtól. Ránéztem a finn nyelvre is, egy szót már megjegyeztem. A “kettő” úgy van, hogy kaksi. 😀 😀 😀
Este elugrottam a Tescoba. Megint átrendezték. Már a múltkor is volt változás, sokkal nagyobb lett a ruhakínálat. Látszólag egész jók, de amikor fölpróbáltam néhány pólót, azt vettem észre, hogy Bangladesben nem számítottak egy apróságra: hogy az ember néha fölemeli a kezét. Elszabták, hát elszabták…vagy ott csak vigyázzállásban létezik mindenki?! Szóval ott bolyongtam, sehol egy eladó, nem találtam a szójagranulátumot. Úgy megéheztem a sok mászkálás közben, hogy remegni kezdett a kezem. Szerintem legalább tizenöt éve nem voltam a Tescohoz közeli Mekiben, na most bementem, és ettem egy sajtburger menüt. Tömeg volt, sok lepukkant ember, viszont semmi rosszat nem éreztem a légkörben, kellemes, nyugodt hangulat volt. Találtam üres asztalt, és egészen olyan érzésem lett, mintha valami első randin lennék. Magammal.
A gyárból elegem van, talán a telihold miatt dobálom a jelentkezéseket álláshirdetésekre. Pl. éjszakai takarító állás nettó 180-ért? Túl szép, hogy igaz legyen…Úgy látszik, ha telihold van, akkor mehetnékem lesz, akárhol is vagyok. Csak itt, ebben a szobában érzem úgy, hogy nem szeretnék menni sehová.